2014. december 20., szombat

Kínai császárfa és lófásli.





Hű! A tanyához vezető bekötő út nevet kapott! Széles út. Bár továbbra is kritikán aluli a minősége, legalább nevén nevezhetjük a dolgokat.

Bitangul fújt ma a szél. Az összes felhőt elkergette, sütött a nap, akár le is tagadhatjuk, hogy négy nap és itt a karácsony.











A szél a lovak többségét érzékenyen érintette. A karámfalaknál hatalmi harcok dúltak és Vilit sem lehetett munkára fogni. Sőt, megfogni sem.

Boleró állt be helyette a taposó malomba. Anna ült rajta, Anna fején kobak alatt vastag szőrmés kapucni. Erika utasításait kilencven százalékban túlsüvítette a szél, Anna ment a maga csendes nyugalmában. Ha ritkán elkapott egy-egy szófoszlány utasítást, azt kötelességtudóan végrehajtotta.






Óra végén Erika leszerszámozta a lovat, vissza akarta vezetni a karámjába.

Mögöttük baktattam, hát majd meg zabáltam! Boleró inkább farolva húzatta magát Erikával, tekergette a vezetőszárt, forgatta a szemeit, csakhogy hozzájusson a kezemben lapuló szárazkenyérhez. És tuti, hogy nem látta, csak az agyában már egyszerűen össze vagyok kötve a ropogtatni valóval.








Utolsó látogatásunkkor István Kecskeméten volt, leutazott az új csodafáiért. Ez miatt mentünk most ki, megcsodálni a kínai császár fákat. Már kapunyitáskor eltéveszthetetlenül ott ágaskodott a négy hatalmas piszkafa.

István a kapu és a ház közötti út mellett ültette el, hát ott pusztuljak meg, ha egy métert is mozdultam volna ezekért az három méteres sétapálcákért.
István két évre előre megálmodta a tájképet, - akkor majd megbánom a mostani kijelentésemet!










Ja, igen!
Erikáék beindították az új bizniszt! Lófásli! Tök jó!
Virág tervezte, Erika varrta. És keresik!
Én is hirdetem! :-) Tessék tessék!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése