Másnap gyors reggeli. Mátéval egymásra találtunk a kakaó imádatunkkal. Felhős volt az ég, szemfülesen megint megkaparintottuk a hotel egyetlen ernyőjét, indulás Hlubovka várához.
Ingyen akartunk parkolni, nem sikerült. Visszakanyarodtunk a fizetős parkolóhoz, a pénzszedő gúnyosan somolygott a bajusza alatt.
-Jól van na! Azért próbálkozhatunk!
Erősen meredek sétaúton értük el a kastélyt. Gyönyörű neogótikus épület, idegenvezetővel csoportosan látogatható.
Lajosnak elég volt a tegnapi kastélytúra, kihátrált, magával vonszolva Mátét.
Pénztárnál megkérdezték milyen nyelvű tájékoztatót kérünk és csodák csodája, volt magyar is!
Fotózni tilos, az idegenvezető árgus szemmel nézte, ha a kezem a vállamon lógó gépem felé közelített. Kapd be!
A Kastély utolsó tulajdonosa a Schwarzenberg család volt, II. Johann Adolf elvette feleségül Eleonóra lichtensteini hercegnőt. Ezzel fel is borult a családi nyugalom, mert az újdonsült menyecske az egész kastélyt kívül belül megreformálta, erősen leamortizálva a családi kasszát. Kedvence a fa és az aranyozott brokát volt, az összes szobáját ezekkel burkoltatta. Faragások, intarziák, parketták és a bútorok, mind mind látványos, hivalkodó, de azért gyönyörű.
Beért minket a következő csoport, ahol is egy szerencsétlen nő elkattintotta a fényképezőgépét. Nosza, idegenvezetőnk intézkedésbe lépett, odahagyva minket, mélyen a földbe döngölte a nyomorultat.
Séta végén láttunk egy korabeli porszívót, valamint több szobányi töröktől zsákmányolt komoly fegyvergyűjteményt. A család, főleg Schwarcenberg Adolf nagy törökverő hírében állt, ő takarította ki 1598-ban Győrből a törököket. Ezt még a családi címerbe is belefesthette: A kilincsen, a lámpákon mindenütt visszaköszön a holló, ahogy egy török szemét vájja.
Találkoztunk egy magyar idegenvezetővel, aki éppen vadászta össze a csoportját. Ő ajánlotta, hogy tegyünk kitérőt Holasovice felé. Lajos rábólintott, mindegy, csak ne kastélybelső legyen!
Párom ekkor dicsérte meg a mai napon először a cseh remek utakat. Valóban gyorsan eljutottunk Holasovicébe a kis parasztbarokk faluba. Háború után kihalt, mostanra újraéledt, 1998 óta fenn van az Unesco világörökségi listáján. Egyetlen főutcáján a házak homlokzata felújítva, a stukkódíszek elárulják a házak építési korát. Negyed óra alatt körbejártuk, egyetlen kocsmájában megrendeltük a korsó sörünket. Párom eme kocsma padján felejtette a sapkáját, amiért az út végéig engem okolt.
Irány Ceské Budajovice itt nincs kastély, várost fogunk nézni. Főtéren nagy volt a felfordulás, a város 750 éves évfordulóját ünnepelték. Itt is rendben, felújítva minden ház homlokzata, élmény a séta az árkádok alatt.
Vakival nekifutottunk a Fekete toronynak, Elmentünk három rettentő nagy harang mellett, kétszáz huszonöt lépcső után az utolsó fordulóban volt a pénztár. Kinn a torony erkélyén a már szokásos szelfiző kínaiak voltak többségben.
Megkerestük a sóházat, mellette egy motormúzeum. Benéztünk, istentelen erős büdös benzinszag áradt ki. A fiúk rögtön beszédültek, Vakival addig elnyaltunk egy fagyit.
Sóház másik oldalán a Dominikánus kolostor. A templom egyik nyitva hagyott mellékajtaján bújtunk át a kerengőbe, ahol falfelújítás folyt. Kolostor ajtaja félig nyitva, bekukkantottunk, ott is csak a felállványozott falakat láttuk. Azután valaki becsukta a kaput.
Korán értünk vissza Cesky Krumlovba, eső is elállt, estig barangoltunk az óvárosban.
Felfedeztünk egy kiskocsmát, ahol csülköt sütöttek parázson, fullon üzemelt. Holnap vasárnap, talán lecsökken a felére a kínai túristák száma, utolsó este itt fogunk vacsorázni.
Az estét most egy Moldva parti sörözőben zártuk. Bitang hideg volt, szégyenszemre forró csokit rendeltem.
harmadik nap: itt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése