első nap Parajd, Békás-szoros, Gyilkos tó: itt
második nap ivói lovastúra: itt
A hóhatár olyan hirtelen jött, hogy az egyik kanyarban még minden a tavaszt jelezte, majd a kanyart befejezve már hatalmas hófoltok, nagyja az út szélére kotorva. Leaszfaltozták az utat a Sugoig. Na nem teljesen, előbb szétráztuk a lelkünket, majd félúttól van rendes út Eu-s pénzből.
Parkolóban mindenki szanaszét akart menni. A fiúk kicsi séta után valamelyik menedékházba, mi a Madarasi csúcsára.
Nekiindultunk a széles lassú emelkedőnek, melyet hatalmas lucfenyők védtek két oldalról. A fák ágait súlyosan nyomta a ráhullott, jegesre fagyott hó. A ratrak keményen ledöngölte a havat, könnyen lépkedtünk rajta. Pár perces séta után visszanéztünk gyönyörködni a tájba, hát mit tesz Isten, a három fiú bőszen kapaszkodik fel utánunk.
Ahogy feljebb értünk, úgy váltak a fenyők kisebbé, ritkábbá. Ahol rés keletkezett, most már kellemetlenül az arcunkba süvített a jeges szél. Nem lehetett ellene védekezni mással, csak gyorsan be a fák közé. Az ég élénk kék volt, alatta rohantak a szürke felhők, Vaki rögtön átlátta benne a fotózás izgalmas lehetőségét.
Kis nyereg következett, ahonnan már kivehető a turul a felhőkből. Utolsó nekirugaszkodás és fent voltunk. A szobor és a rengeteg koszorú egy tömbbe fagyva, a szalagok lobogása mozdulatlanná merevedve. Huh! Nagyon ott volt a látvány!
És mögötte a rengeteg kopjafa. Isten látja lelkem, biztosan meg kellene hatódnom, de nekem ez az oszloprengeteg pont az ellenkezőjét váltotta ki. Mintha csak azzal volna igazolva a magyarság, hogy ott voltam, a kopjafát, keresztet felállítottam, még az sem baj, hogy nem tudtam rendes helyesírással bevésni a fába a szöveget, mindenki láthatja, hogy igaz magyar vagyok. .
Ennél több kellene.
Már csak annak tudatában is groteszk volt a látvány, hogy három éve mikor itt lovagoltunk, láttuk a magyar turistákat, teherautókon hurcolni fel az oszlopokat, utána láttuk őket részegen dülöngélni lefelé. Tisztelet a kivételnek.
Minden oszlop, kereszt erősen behavazott és a szél külön külön csodálatos mintákat fújt hóból a déli oldalukra. Rengeteg fotót csattogtattunk, mert a következő mindig szebb volt az előzőnél.
Tiszta volt az idő, a táblára felrajzolt hegycsúcsokat élesen láttuk.
Sokáig nem tudtunk a tetőn időzni, ha beindult a szél, meglobogtatta rendesen a nadrágunkat, jeges lehelete befurakodott mindenhova.
Araszolva ereszkedtünk lefelé, közben, ha két felhő között kisütött a nap, kaptuk elő a fotómasinát, hogy megörökítsük a fenyőkre fagyott csodásan csillogó havat.
A felfelé törekvők reménykedve érdeklődtek, mennyire vannak még a céltól.
Visszatérve a Sugohoz, elnézegettük a síelőket, majd be a turistaházba egy forró italra. Itt találkoztunk Attiláékkal az előző napi lovastúránkról, ők most a síelés örömeinek hódoltak. A felszolgáló kislányok egypetéjű ikrek voltak. Soha nem tudtuk, kinél rendeltünk, ügyesek voltak, egyszer sem hozták ki kétszer ugyanazt a rendelést.
Zetevárra az út Ivón keresztül vezetett, megálltunk Andrásék boltjában vadhúsból készített kolbászért.
Kicsit távolabb áfonya és fenyőrügy lekvárt árultak, ezt nem lehet kihagyni, kérünk mindegyikből. Szerzeményeinket hazavittük a panzióba és indulás ebédelni.
Lajos még otthon kinézte, hogy kicsit távolabb van egy szuper vendéglő, Kalibáskő a neve. Ha jót akarunk enni, csakis oda kerüljünk. Hittünk Lajosnak és bitang éhesek voltunk, gyorsan gyorsan haladjunk.
Lajos egy múltszázadi útikönyvből jegyzetelte ki a vendéglő címét. Ezt csak akkor vallotta be, amikor korgó gyomorral ott toporogtunk a zárt kapu előtt. A vendéglő több mint tíz éve nem üzemel. Lajos ismeri az internetet! Homoródfürdőn találtunk éttermet, birkapörköltet ajánlottak.
Kávé és útra fel Máréfalvára. A bédekker szerint itt van a legtöbb és legszebb székelykapu. A főutcán térkép mutatta, hol láthatók a védett régi kapuk. Szerencsére nem csak a főúton álltak, hanem apró mellékutcákban is, itt a kosz és a por nem színezte őket egységesen szürkére. Kibetűztük a belevésett neveket, megörökítettünk néhányat. Bukott le a nap, induljunk haza.
 |
| foto: Nagy Szilvia |
Utolsó esténk Zeteváron. Vakit a szokás kedvéért felköszöntöttünk szülinapján, Rikikiztünk éjfélig.
Reggel elköszöntünk Domonkostól, irány haza.
Itthon felavattam a Békás szorosban vásárolt cseréplábasomat. Az Újházi tyúkhúslevest kiválóan készíti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése