2016. november 26., szombat

Lúdas tó


Utolsó falatokat toltuk le délben a  sült csirkéből, amikor a rádió bemondja, a Tatai Öreg-tónál vadlúd találkozó. Kávé már lefőtt, bedöntöttük, csüccs a kocsiba, indulás Tatára.

Nemrég olvastam egy felmérést, miszerint a magyar autósok az autópályákon nem tartják be a jobbra tarts szabályt. Aki ezt a felmérést végezte, soha nem járt az M1-esen. A jobb szélső sáv végig vályús, a buszok és kamionok rég kivájták a nyomot. Ezt megspékeli a toldozás foltozás. Két kilométerenként kitéve a tábla, hogy úthibák. A jobb szélső sáv kizárólag lánctalpas autóknak alkalmas a közlekedésre.






Azért leértünk Tatára, délután három óra volt, még csak csellengtek a környéken. A tó vízszintje a nullán, bent a tó közepén pár hatalmas pocsolya, ott már több ezer madár dagonyázott, araszolt a jobb helyekért. Szemben velünk, a tó másik oldalán bódék felállítva, sült a pecsenye, ment a műsor, a hangos üvöltötte a mondanivalóját, ami hozzánk már csak értelmetlen hangkáoszként érkezett meg.





Besétáltunk a tóba, vagyis a homokos tófenékre. Páran követtek minket, vállukon hurcolva hatalmas háromlábú távcsöveket.
Túloldalon valami történhetett, mert az összes madár iszonyatos rikácsolással egyszerre elemelkedett  és elhúzott a tótól. Na rögtön több sem kellett a madárvédőknek, mindenkit kizavartak a tóból, mászhattunk fel a partra. A madarak visszamerészkedtek.
A madárfotósok lelkesen lövöldöztek a gépükkel, igyekeztek különleges madarakat elcsípni a nyüzsgő forgatagban.


Négyre ígérték azt a madártömeget, ami majd ellepi az egész tavat. Volt még egy óránk, végig sétáltunk a parton, hogy megtaláljuk a legjobb helyet a nagy eseményhez.
Gyűlt a tömeg, négykor lecövekeltem a kiválasztott partszakaszon, onnan engem senki el nem mozdít!

Elmúlt négy, a nap erősen ereszkedett, még semmi, a távcsövesek szedelőzködtek, összepakolták immár használhatatlan messzelátójukat.





Fél öt, gyakorlatilag mindenki otthagyta a partot, szállingóztak haza, sehol semmi, majdnem sötét volt. Újból leereszkedtünk a tóba, besétáltunk és bámultuk az égboltot. Ötig várunk, utána elindulunk, hideg és sötét van.

És ekkor meghallottuk! A gágogás erősödött, a fák felett kivillant az első V alak. Utána még egy, majd megszámlálhatatlan mennyiségben a V és W formák húztak el a fejünk felett. Az a pár ember, aki kitartott, mind lefutott a tóra, ég felé emelt fejjel  bámultuk a lúdtömeget. A tó fölött felbomlott a szabályos V alakzat, néhány kőr, majd ereszkedtek le a tóra. A tó megtelt.

Talán negyed órát tartott ez a látvány, a végét már inkább csak érzékeltük, annyira sötét volt. A tó felől a hangzavar az egekig ért. Most már tényleg induljunk. A kőrsétány nincs kivilágítva. Onnan tudtuk, hogy jó helyen járunk, hogy az utat birtokba vették a kivilágított éjjeli biciklisták. Visszabotorkáltunk a kocsihoz, az M1-esen a belső sávot használva biztonsággal haza értünk.




         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése